A hárommérkőzéses idegenbeli sorozatunk első állomása Körmend volt. Noha az első körben hazai pályán megvertük a vasiakat, a tabella alapján nem mi számítottunk az összecsapás esélyesének, ám csapatunk már többször megmutatta a szezonban, hogy képes megnehezíteni bárki feladatát.

Rytis Pipiras a találkozó első támadásából behintett egy hárompontost, mégsem mondhatjuk, hogy jól kezdtünk, mert a másik oldalon könnyű kosarakat engedtünk. Rytis a folyatásban is ponterősen játszott, ám a hazaiak centere, Wesley Gordon is többször utat talált a gyűrűig. Pethő Ákos 18–11-nél, a sokadik körmendi ziccert követően időt kért – öt perc után még nem rontott dobást az MTE. Támadóoldalon mi is remekeltünk: Manny Suárez egymás után szerzett gyors öt pontot, Kozák Berci szép gólpasszt adott C. J.-nek, Nigel jól irányította a csapatot. Sajnos nem csak a palánk alól, hanem távolról is jól tüzeltek Ferencz Csabáék, így az első negyedet tízpontos hátránnyal zártuk.

A mérkőzés első szakaszában ijesztően esett át a ledfalon Nigel és Manny is, szerencsére egyikőjük sem sérült meg. Nem úgy Bazsó Brúnó, akit dobás közben fejbe könyökölt Kamau Stokes. Ez után jött a meglepetés, ugyanis játékosunk vérző szájjal hagyta el a parkettát, az ellenfél pedig két büntetőt dobhatott. Addigra sikerült visszajönnünk öt pontra, annak köszönhetően, hogy a második játékrész elején jól védekeztünk, labdákat szereztünk. Ebben a periódusban feljegyezhettük, ahogy a „hazatérő” Kiss Benedek szemfülesen támadópattanót szedett, majd ziccerezett, illetve a hazai edző technikai hibát kapott, ami után három büntetőt értékesítettünk.

Manny nagy triplát dobott a második félidő elején, míg a Körmendnél megint Gordon szerezte a pontokat. A védekezésünk nem volt rossz, de a hazaiak agresszívabban mentek a támadólepattanókért. Nigel és C. J. hátára vette a csapatát, mindketten elképesztő kosarakat szereztek. Utóbbi faulttal együtt értékesített ziccere és büntetője után öt pontra zárkóztunk, Seth nagy munkával szedett egy támadópattanót és vissza is pötyögtette azt, C. J. hármast dobott, majd Rytis távolijával egy pontra jöttünk fel. Remekül dobtunk ekkor, C. J. megint beköszönt távoltól, ezzel hosszú idő után egalizáltunk (76–76). A másik oldalon Henry nem hagyta, hogy el is lépjünk, ő egymást követő támadásokból hét pontig jutott.

Nigel gyönyörű kosárral kezdte a negyedik negyedet, de Henry újabb hármast dobott. Ebben a játékrészben bemutatkozott Madár András a Blue Sharksban. A hátvéd nem sokkal később adott is egy szép gólpasszt a Seth-nek, aki rövid időn másodszor zsákolt. Gyönyörűen támadtunk ekkor, ám felváltva estek a kosarak, így egyre biztosabbnak látszott, hogy szoros végjátékban dől el a meccs.

A védekezés továbbra sem volt rossz, a körmendiek extrákat dobtak be, ugyanakkor Brúnó is értékesített egy nehéz távoli dobást. Két perccel a vége előtt, ötpontos hátrányban eladtuk a labdát bedobásból, a hazaiak két büntetőt dobhattak, az ekkor kialakult hétpontos különbség eldöntötte a lényegi kérdéseket. A hajrában hiába faultolgattunk, a Körmend nem hibázott, így megint csak közel kerültünk a bravúrhoz, elérni nem sikerült azt.

TIPPMIX NB I/A, 20. FORDULÓ
Egis Körmend–Hübner Nyíregyháza BS 107–99 (35–25, 22–21, 22–30, 28–23)
Körmend, 1800 néző, v.: Cziffra, Papp, Szilágyi.
Körmend: Stokes 18/6, White 21/6, Martinez, Szavics 6, Gordon 26. Csere: Takács 2, Ferencz 16/9, Henry 18/6, Krivacsevics. Vezetőedző: Andonisz Konsztandinidesz.
Nyíregyháza: Johnson 21/3, Kiss 2, Bryce 25/9, Pipiras 15/6, Suárez 17/6. Csere: Kozák, LeDay 9, Bazsó 10/6, Anda, Bus, Madár. Vezetőedző: Pethő Ákos.
A mérkőzés alakulása. 2. perc: 2–5, 3. p.: 9–5, 5. p.: 18–11, 9. p: 33–21, 13. p.: 40–33, 17. p.: 46–41, 19. p.: 54–44, 21. p.: 59–46, 25. p.: 66–59, 28. p.: 70–67, 30. p.: 76–76, 32. p.: 82–83, 34. p.: 88–89, 37. p.: 94–89, 39. p.: 99–92.
Kipontozódott: Suárez (40.).
Mesterszemmel
Andonisz Konsztandinidesz: – Újabb bizonyíték arra, hogy nincs könnyű mérkőzés a magyar bajnokságban. Nagyon jól dobott a Nyíregyháza kintről, ezért is különösen fontos, hogy nyerni tudtunk. A negyedik negyedben nem ment túl jól a játék, de a lényeg, hogy sikerült győzelemmel lejönnünk a pályáról, és a mérkőzés után az első négyben van a csapat. Ez önbizalmat adhat a továbbiakra.
Pethő Ákos: – Az első negyedben a védekezésünkkel gond volt, igazán a második félidőre javult fel. Idegenben 99 dobott ponttal nyerni kell, akármilyen erős csapat a Körmend hazai pályán, nem szabad ennyi pontot engedni. Még egyszer mondom, ez leginkább az első negyed miatt volt. A csapat karakterét mutatja, hogy visszajöttünk és vezettünk is, ez sajnos nem volt elég. A folyamatosan mentek előre a fiúk, nyerni akartak, erre a mentalitásra van szükség.