Az alsóházi középszakaszban szereplő csapatok nem kaptak sok időt a pihenésre, hiszen a szombati nyitóforduló után szerdán ismét pályára kell lépni. Míg a mieink a Pécs elleni győzelemmel javítottak a helyzetükön, addig következő ellenfelünk, a sereghajtó Paks már azért küzd, hogy ne kerüljön reménytelen szituációba, ugyanis újabb vereséggel négy győzelemmel lemaradna a Blue Sharkstól.

A két együttes egymás elleni összecsapásait mindkét alkalommal az aktuális hazai gárda nyerte. A decemberi találkozón 83–74-re diadalmaskodtunk, azóta azonban mindkét oldalon voltak változások. A Tolna megyeiek edzőt cseréltek, igazoltak egy litván magasembert, Martynas Paceviciust, valamint a termetét tekintve alsó posztos játékost, Shaquille Keith-t, aki hatalmas méretei ellenére jól bánik a labdával, így nem csupán a palánk közvetlen közelében jelent veszélyt.

A Pakson elszenvedett 82–73-as meccsből mi nem szeretnénk kiindulni, már csak azért sem, mert az Atom hazai pályán sokkal nagyobb energiával játszik, míg idegenben legutóbb január 8-án nyert.

Jelenleg hat légióst foglalkoztat az ellenfelünk, így valamelyiküknek minden meccsen ki kell maradnia. Két amerikai kisemberük közül Kendrick Brown (16.5 pont, 4.6 gólpassz) veszélyesebb, ám hátvédtársa, a 13.6 pontot átlagoló Deshon Taylor is jól céloz távolról. A már említett Keith komoly fegyver, a ZTE ellen 30 pontot szerzett múlt hétvégén.

Legfontosabb játékosuk mégsem egy külföldi kosaras, hanem a magyar válogatott Eilingsfeld János, aki sokat volt sérült, ám egészségesen olyan teljesítményre is képes, mint az ellenünk bemutatott 26 pontos meccse. Mellette a rutinos Kovács Ákos is nagy erőssége a csapatnak, míg a legtöbb fiatal percet Frank Áron viszi el.

Ha sikerül elkerülnünk a play-outot, akkor az utolsó előtti hazai mérkőzésünket játsszuk a szezonban. A céljaink eléréséhez nagy szükségünk van a szurkolóinkra, bízunk benne, hogy sokan kilátogatnak a csarnokba.

Továbbra is ajánljuk az online jegyvásárlást, ami az alábbi linkre kattintva érhető el: https://www.jegy.hu/program/hubner-nyiregyhaza-bs-atomeromu-se-130094

TIPPMIX NB I/A
Középszakasz, alsóház, 2. forduló
Hübner Nyíregyháza BS–Atomerőmű SE
Szerda, 18.00
Continental Aréna