Rossz idénykezdés után a második fordulóban is idegenben kell pályára lépnünk és megtennünk mindent a javítás érdekében. Mint ismert, múlt pénteken Kecskeméten játszottuk az első bajnoki mérkőzésünket. Az első félidőt nagyon elrontottuk, lényegében ott eldőlt a meccs, végül 79–55-re kaptunk ki.

Szombati ellenfelünk is súlyos, 90–62-es vereséget szenvedett Sopronban, így biztosak lehetünk benne, hogy a DEAC is duplán motivált lesz az első hazai összecsapásán.

A teljes mezőnyben a debreceni együttest ismerhetjük leginkább, hiszen a cívisvárosiak részt vettek a Sitku Ernő Emléktornán, s bár ott nem játszottunk velük, később két felkészülési mérkőzésen is összecsaptunk.

Az előző idényben nem jutottak be a rájátszásba, majd nyáron nagyban átalakult az együttesük. A nyáron érkezett David Dedek vezetőedző csapatának tagja a korábbi keretből Tóth Ádám, a nyíregyházi Polyák László, valamint Djordje Drenovac, illetve a fiatal Balázsi Soma, Neuwirth Bence és Gáspár Mátyás. Az OSE-tól hazatért a Nyíregyházáról is ismert Garamvölgyi Ákos, szerződtették a súlyos sérülésből felépült Mócsán Bálintot, valamint több, fiatalként bevethető kosarast. Drenovac mellett három amerikai játékos alkotja a légiós kontingenst, közülük a center Jimmie Taylorral nem találkoztunk még, ő nem sokkal a rajt előtt váltotta szerb elődjét.

Az első bajnoki mérkőzésükön a 4 triplát értékesítő Mócsán olt a legeredményesebb debreceni (15 pont), Drenovac hozta a szokásos megbízható teljesítményt (13), valamint a már említett Taylor érte el a 10 pontot.

TIPPMIX FÉRFI NB I/A, 2. FORDULÓ
DEAC–Hübner Nyíregyháza BS
Szombat,18 óra, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Stream: mindigTV GO

Fotó: Kiss Annamarie / Hajdú-Bihari Napló