Debrecenben két javítani vágyó csapat csapott össze szombat este – az első forduló két legsúlyosabb vereségét a DEAC és a mi együttesünk szenvedte el. Nehezen indult be mindkét gárda, majd két-három perc elteltével szerencsére a mieink kapták el előbb a fonalat. Az első négy percben Jaycee Hillsman volt az egyetlen Cápa, aki kosarat szerzett (7 pontot), csatlakozott hozzá Darius Perry – a két amerikai vezetésével és a jó védekezésünknek hála 12–5-re vezettünk. Sajnos Tóth Ádámot nehezen tartottuk a palánk alatt, ő is gyorsan eljutott hét pontig, míg mi egyre körülményesebben támadtunk, eladtuk a labdákat. Közben Hillsman gyorsan összeszedte a harmadik személyi hibáját. A hosszabb kosárcsendünket kihasználva a hazaiak a 8. perc elején fordítottak. Nehezen kerültünk helyzetbe, faultokat sem kaptunk, a debrecenieknél viszont Mócsán Bálint és Djordje Drenovac is betalált távolról, ezzel el is léptek a cívisvárosiak.

A második játékrész is rosszul kezdődött, gyorsan tíz fölé nőtt a különbség. Jordan Williamsnek voltak momentumai, Marek Dolezaj nagyot zsákolt Perry passzából, de a találkozót továbbra is a hazaiak irányították. Olykor szerencsés kosarat is szereztek, a már-már kivédekezett akcióból is hármast kaptunk.

A második félidő első támadásából Harrison Henderson vágott be egy hármast, de a jó kezdésünk nem tartott sokáig, a lendületesebb debreceniek növelték előnyüket. Drenovac mindent bedobott, bármilyen jól védekezhettünk rajta, az ő vezetésével a harmadik negyed közepére 25 volt közte. Pozitívum volt, hogy Henderson egyre inkább magára talált, a játékrész végén így sem tűnt reálisnak, hogy visszajöhetünk a meccsbe. Az utolsó negyedben csak a különbség volt a kérdés, a vereséget nem tudtuk elkerülni.

TIPPMIX FÉRFI NB /A, 2. FORDULÓ
DEAC–Hübner Nyíregyháza BS 89–59 (23–14, 24–16, 22–19, 20–10)

Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, v.: Benczur, Mészáros, Sörlei.
DEAC: Scott 8/6, Gumbs 8/3, Drenovac 23/3, Gáspár 6, Tóth Á. 14. Csere: Taylor 7, Balázsi, Mócsán 5/3, Kenéz 6, Garamvölgyi 6/3, Polyák 6/6, Neuwirth. Vezetőedző: David Dedek.
Nyíregyháza: Perry 11/6, Kiss, Hillsman 13/6, Williams 12, Henderson 14/6. Csere: Dolezaj 4, Kass 2, Bazsó, Mokánszki 3/3, Fazekas. Vezetőedző: Pethő Ákos.
A mérkőzés alakulása. 2. perc: 1–3, 5. p.: 5–12, 8. p.: 15–12, 12. p.: 27–14, 15. p.: 31–22, 17. p.: 37–26, 19. p.: 45–26, 22. p.: 54–35, 24. p.: 62–37, 28. p.: 64–47, 35. p.: 80–49.