Szombat este már Darko Radulovic vezetésével álltunk ki a Budapesti Honvéd elleni idegenbeli mérkőzésre. Jordan Williams játéka sérülés miatt kérdéses volt – ez, és az új mester elképzelései is közrejátszhattak abban, hogy szokatlan felállásban kezdtünk.

Jó védekezésekkel indítottunk, ám a Honvéd sem teljesített rosszabban hátul, ráadásul a hazaiak hamarabb elkapták a fonalat támadásban, betaláltak kintről, és rohanni is tudtak (15–0). Hat perc elteltével született meg az első kosarunk, Bazsó Brúnó faulttal együtt dobott ziccert, majd Darius Perry bevágott egy hármast. Tíz nullás futással visszajöttünk a meccsbe, a negyed utolsó másodpercében pedig DeMarco Dickerson ziccerével egy labdabirtoklásnyi különbségre zárkóztunk.

A második játékrészt is a fővárosiak kezdték jobban, Perry tartotta életben a reményeket. Akadtak szép momentumaink, például Mokánszki Máté 2+1-es akciója, de a védekezéssel és a lepattanózással meggyűlt a bajunk. A negyed második felében beállt Jordan Williams, aki azonnal beköszönt egy kosárral, majd faulttal együtt is betalált. Már a vezetésért is támadtunk, de elrontottuk az akciónkat és azonnal kaptunk egy hármast. A félidei eredmény így is sokkal jobban nézett ki, mint a meccs eleje, így bizakodhattunk.

Újabb rossz negyedkezdéssel beállt a kilencpontos különbség. Futottunk az eredmény után, de buta hibákat követtünk el támadásban, a védekezésünk pedig sehogy nem állt össze. Tizenegy pontos hátárnyból indítottuk a záró etapot, de azonnali zárkózás helyett csak tovább nőtt a különbség (72–58). Mínusz tizennégynél Kass Balázs tört be egy kettesért, majd Fazekas Csaba triplája nagyon jókor jött.

Öt perccel a vége előtt kezdődött el a roham! Perry hármas után faulttal együtt dobott kettest, jó védekezést követően pedig Dickerson harcolt ki faultot és értékesített két büntetőt (75–75).

Sztefan Mijovics lélekromboló triplájára Perry válaszolt, majd 80–80-nál jól védekeztünk. Bazsó Brúnó bedobott két büntetőt, így 1:37-tel a vége előtt először vezettünk a meccsen. Az utolsó perchez érve Demeter Attila emberről vágott be hármast és fordított. Dickerson válaszolt távolról, így az utolsó fél percet előnyből vártuk (83–85). Kivédekeztük a Honvéd akcióját, Perry pedig két büntetővel növelte az előnyt, majd az utolsó másodpercekben sem hibáztunk hátul, ami azt jelenti, hogy megszereztük első győzelmünket a szezonban!

TIPPMIX NB I/A, 11. FORDULÓ
Budapesti Honvéd SE–Hübner Nyíregyháza BS 83–87 (19–16, 27–26, 21–14, 16–31)

Budapest, Ludovika Aréna, v.: Papp, Lengyel, Pozsonyi.
Honvéd: Mijovics 16/6, Tanoh Dez 16/9, Simon 14/3, Demeter 19/12, Peringer 4. Csere: Völgyi 4, Sherman 7/3, Hajdu 3/3, Kopácsi. Vezetőedző: Baksa Szabolcs.
Nyíregyháza: Perry 39/15, Kass 4, Dickerson 11/3, Szobi, Henderson 5/3. Csere: Bazsó 5, Mokánszki 5, Fazekas 11/6, Williams 7. Vezetőedző: Darko Radulovic.
A mérkőzés alakulása. 6. perc: 15–0, 8. p.: 15–10, 10 p.: 19–16, 13. p.: 29–20, 15. p.: 33–29, 18. p.: 38–37, 20. p.: 46–42, 21. p.: 51–42, 24. p.: 54–48, 27. p.: 63–50, 32. p.: 72–58, 37. p.: 75–75, 39. p.: 80–82, 40. p.: 83–82.