A negyeddöntős párharcok vesztesei – köztük a mi csapatunk – már csak azért küzdhetnek, hogy minél szebben fejezzék be az idényt. Mint ismert, az 5-8. helyért rendezett párviadalok közül elsőként a Vasassal kerültünk össze.

A fővárosiak harmadik helyen fejezték be az alapszakaszt, majd két meccsen alulmaradtak a Cegléddel szemben. Belőlünk sokat kivettek a MAFC elleni csaták, a Vasas elleni első meccsen sérülés miatt Bus Iván és Szobi Dániel sem tudta vállalni a játékot.

A hiányzók ellenére szenzációs teljesítményt nyújtottunk múlt vasárnap!

Már az első negyedet is magabiztosan megnyertük, végig tartottuk a tíz pont feletti különbséget, a mérkőzés utolsó két percében aztán azt is elintéztük, hogy nyugodtabban utazhassunk a visszavágóra (92–64).

Mivel itt már nem két győzelemig tart a párharc, hanem két meccs pontkülönbsége dönt, a 28 pontos előny több mint biztató, de tennünk kell még azért, hogy vasárnap, Budapesten se kelljen izgulnunk!

A párharc győztese az ötödik helyért, a vesztese a hetedik pozícióért játszhat a folytatásban.

NB I/B, Piros-csoport, 5-8. helyért, visszavágó
Vasas Akadémia–Hübner Nyíregyháza BS
Vasárnap, 19 óra, Budapest, Sport11 sportcsarnok

Fotó: Dodó Ferenc / Kelet-Magyarország