Múlt szombaton végre megtört a jég, megszereztük első győzelmünket a szezonban! A Honvéd elleni 87–83-as sikert nagy fordítással harcoltuk ki, nyolc perccel a vége előtt még tizennégy pontos hátrányban voltunk, az utolsó öt percben aztán jó védekezés mellett 20 pontot szereztünk.

A diadalban többen is nagy szerepet vállaltak, ám kétségkívül Darius Perry volt a meccs legjobbja. Amerikai irányítónk egész mérkőzésen tarthatatlan volt, de igazán a hajrában indult be: 39 pontjából 18-at a záró negyedben tett a közösbe. A 23 éves játékos egyébként a pontszerzés mellett is rendkívül hasznos volt, hiszen 5-5 lepattanót és gólpasszt jegyzett, valamint 4 labdát szerzett. Mindez 42 VAL-t eredményezett, amivel meglepő módon nem volt egyedül a 11. fordulóban, mivel a soproni Yasiin Joseph is ugyanitt állt meg.

Mindenesetre Perry teljesítménye nem csupán a szombati mérkőzésen, hanem az egész szezont tekintve is kiemelkedőnek számít! Ebben az idényben még senki nem dobott nála több pontot egy meccsen, az összteljesítményt figyelembe véve pedig ez volt holtversenyben a harmadik legjobb produkció.

Legtöbb pont egy mérkőzésen, 2022–2023
Darius Perry
(Nyíregyháza) 39 – Honvéd ellen (12.10.)
Sebastian Aris (Kaposvár) 35 – Alba ellen (11.23.)
Wendell Mitchell (Körmend) 32 – Kecskemét ellen (10.16.)
Djordje Dimitrijevics (OSE) 32 – Kaposvár ellen (10.15.)
Darius Perry (Nyíregyháza) 31 – Falco ellen (10.15.)
Siyani Chambers (Körmend) 31 – Szeged ellen (12.07.)
Darius Perry (Nyíregyháza) 30 – Szolnok ellen (10.12.)

Legmagasabb VAL-érték egy mérkőzésen, 2022–2023
Jabril Durham
(Szolnok) 45 – ZTE ellen (11.26.)
Mitchell Smith (ZTE) 45 – Nyíregyháza ellen (11.19.)
Darius Perry (Nyíregyháza) 42 – Honvéd ellen (12.10.)
Yasiin Joseph (Sopron) 42 – Kaposvár ellen (12.08.)
Michael Hughes (Kaposvár) 41 – Körmend ellen (11.19.)
Wendell Mitchell (Kaposvár) 41 – Kecskemét ellen (10.16.)
Deon Edwin (Paks) 40 – ZTE ellen (12.10.)
Quincy Ford (Alba) 40 – Kaposvár ellen (11.23.)
Darius Perry (Nyíregyháza) 39 – Falco ellen (10.15.)
Eilingsfeld János (Paks) 39 – Kaposvár ellen (10.11.)
Deon Edwin (Paks) 39 – Kecskemét ellen (11.27.)
Paul Atkinson (Paks) 39 – Alba ellen (09.30.)
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az utóbbi években milyen pontrekordok születtek az élvonalban. Nos, az elmúlt tíz évből kilencszer volt legalább egy játékos, aki elérte a negyvenet, esetleg túl is szárnyalta azt. Az előző idényben Nigel Johnson két ponttal maradt el ettől, csak a kaposvári Wayne Martin volt eredményesebb nála.

A csoportos pontrekordok az elmúlt 10 évben
2021–2022:
Wayne Martin (Kaposvár) 41 – Nyíregyháza ellen
2020–2021: Milos Boriszov (Sopron) 40 – Paks ellen
2019–2020: Sztefan Balmazovics (Szeged) 40 – ZTE ellen
2018–2019: Dustin Ware (ZTE) 35 – Sopron ellen
2017–2018: Ivosev Tamás (Kaposvár) 42 – Falco ellen
2016–2017: Darrin Govens (Falco) 44 – Paks ellen
2015–2016: Vojvoda Dávid (Szolnok) 46 – Szeged ellen
2014–2015: Ryan Richards (Körmend) 42 – Falco ellen
2013–2014: Justin Safford (ZTE) 40 – Körmend ellen
2012–2013: Kyle Swanston (Kaposvár) 43 – Körmend ellen

Perry az elmúlt tíz esztendő legkiemelkedőbb nyíregyházi, A csoportos ponttermését ismételte meg. A dobogó legfelső fokán Ronnie Taylorral és Hermin Hujdoroviccsal osztozik. Itt fontos kiemelni, hogy az élvonalról beszélünk, hiszen a B csoportban láttunk ennél is elképesztőbb meccset: 2021-ben a másodosztályú bajnok együttesünk vezére, Emmanuel Ubilla 14 hárompontost értékesítve 55 pontig jutott a Baja ellen.

Legjobb nyíregyházi teljesítmények az elmúlt 10 évben (A csoport)
Darius Perry
39 (Honvéd ellen, 2022.12.10.)
Ronnie Taylor 39 (ZTE ellen, 2015.03.19.)
Hermin Hujdurovic 39 (ZTE ellen, 2014.10.11.)
Nigel Johnson 38 (Kaposvár ellen, 2021.10.30.)
Dyricius Simms-Edwards 37 (Paks ellen, 2013.10.05.)
William Walker 36 (Körmend ellen, 2014.03.11.)
Anthony Nelson 36 (Jászberény ellen, 2012.12.22.)
Tate Unruh 34 (MAFC ellen, 2016.02.21.)

Az MKOSZ statisztikatára a 2008–2009-is szezonig enged visszalapozni. 2008 és 2012 között Brane Savic 39 pontja (2011), valamint Roy Booker 42 pontos meccse (2009) kívánkozik még a listára.

Fotó: Dodó Ferenc / Kelet-Magyarország