Az első sikerünk után győzelmi eséllyel vártuk a vasárnapi találkozót, hiszen a Kaposvár – habár nem gyenge csapat –, rossz formában érkezett.

A vendégek új igazolása, Isiah Brown azonnal betalált, aztán nagy fordulatot vett a meccs. Kiválóan védekeztünk, óriási lendülettel kosárlabdáztunk, labdákat szereztünk (hat labdaszerzés hat perc alatt) és a somogyiaknak sokszor azért is meg kellett küzdeniük, hogy a félpályán áthozzák a labdát. Gyönyörű összjáték után Szobi Dániel kosarával már tízzel vezettünk a hetedik percben. Darius Perry egyébként ott folytatta, ahol Budapesten abbahagyta, megállíthatatlan volt, villámgyorsan eljutott tíz dobott pont fölé, de összességében a játék minden elemében aktív volt.

A második negyed elején valamelyest alábbhagyott a lendületünk, emiatt a 12. percben időt kértünk. DeMarco Dickerson szép betörése mozdította el a a csapatunkat 29 pontról. Az ellenfél bivalyerős centerét, Michael Hughest keményen megdolgoztattuk, talán ennek volt köszönhető, hogy rövid idő alatt kétszer is homályt dobott büntetőből – azt is el kell ismerni, cserébe az amerikai magasember is nagyon jól védekezett a másik oldalon. A 16. percben hosszú idő után újra labdát szereztünk, amiből Dickerson zsákolt nagyot. A kosárhoz Perry adta a gólpasszt, aki 15 perc után 30 VAL-nál járt. A Kaposvárnál Sebastian Aris kapta el a fonalat, az ő hármasával csökkent az előnyünk (35–32). A szorult helyzetben újra az irányítónk lépett elő, két hármasával ismét elléptünk.

A második félidő elején Mokánszki Máté nagy védekezése talpra ugrasztotta a közönséget, amely nagy tapssal köszönte meg Jordan Williams és Perry utolsó másodperces kosarát is. Mindezek mellett sajnos a harmadik játékrész inkább a Kaposvárról szólt. A vendégek Hughes vezérletével támadták a festéket, sorra dobták a ziccereket, Grabric triplájával pedig 2–0 után először vezettek a 25. percben. Kass Balázs hármasával sikerült fordítanunk, ám a záró negyedet 59–59-ről várták a felek.

A negyedik negyed elején újra elkaptuk a fonalat támadásban: Perry két, Dickerson egy hármast dobott, Bazsó Brúnó távoli kettest szerzett. Sajnos így sem tudtunk elszakadni, pedig nagyot küzdöttünk hátul is. Idővel a tét is egyre inkább érződött, idegesek voltak a csapatok. Hosszú idő után Bazsó labdaszerzését követő ziccerével kerültünk előnybe, majd újabb jó védekezések után Perry dobott nagyon fontos középtávolit. Egyik csapat sem tudott elszakadni a hajrára, egy perc öt másodperccel a vége előtt aztán Gabric betalált távolról (76–79). Időkérés után Perry faulttal együtt dobott kettest, de a büntetője kimaradt. Aris bedobott két büntetőt, mi elrontottuk az akciónkat, majd az ellenfél dán irányítója ismét eredményes volt a vonalról, ezzel eldőlt a meccs.

TIPPMIX NB I/A, 12. FORDULÓ
Hübner Nyíregyháza BS–Kométa Kaposvári KK 78–83 (25–16, 18–21, 16–22, 19–24)

Zrínyi Ilona Tornacsarnok, v.: Mészáros, Fodor, Rácz.
Nyíregyháza: Perry 36/15, Dickerson 13/3, Bazsó 6 Mokánszki 2, Williams 12/3. Csere: Szobi 4, Kass 5/3, Fazekas, Henderson. Vezetőedző: Darko Radulovic.
Kaposvár: Brown 6, Aris 23/3, Puska 6/3, Gabric 28/12, Hughes 11. Csere: Krnjajski, Csorvási 4, Halmai, Hendlein 4, Bogdán 1. Vezetőedző: Ivan Rudez.
A mérkőzés alakulása. 2. perc: 6–2, 6. p.: 14–6, 7. p.: 18–8, 10. p.: 25–14, 12. p.: 29–22, 15. p.: 33–27, 17. p.: 35–34, 19. p.: 43–36, 22. p.: 44–43, 25. p.: 49–52, 28. p.: 58–57, 30. p.: 59–59, 33. p.: 70–67, 38. p.: 74–70, 39. p.: 76–76.
Kipontozódott: Szobi (39.).