Hazai pályán általában sokkal nagyobb energiával játszunk, mint idegenben, így abban bízhattunk, hogy az Oroszlány ellen azt a tüzet láthatjuk, amit a Kecskeméttel szemben mutattunk. Ennek megfelelően jó védekezéssel, valamint Darius Perry hármasával kezdtünk, ám az OSE sokkal fizikálisabban játszott, amire nem volt válaszunk. A vendégek személyi hibákat harcoltak ki, a palánk alatt keményebbek voltak támadásban és a lepattanók megszerzésében is.

Gyorsan időt kértünk, ami után Rytis Pipiras hosszú hazai kosárcsendet tört meg, ám a másik oldalon Josip Barnjak villámgyorsan eljutott nyolc pontig, az ő vezetésével, ellépett ellenfelünk. Sajnos nem dobtunk jól és a támadó lepattanókra sem volt esélyünk. Kass Balázs hármasa pillanatnyi megnyugvást hozott, de Ruják András a támadóidő lejárta idő előtt palánkos triplával válaszolt, a negyedet pedig Shane Henry hatalmas zsákolása zárta le.

A második játékrészt Bazsó Brúnó hármasával indítottuk és végre több akciót is kivédekeztünk. A vendégek rendkívül keményen játszottak, a nagyobb faultokat sem fogták vissza, de szerencsére Perry bírta a strapát és három pontra hozta a mieinket. Ekkor hét megválaszolatlan OSE-pont érkezett és egy idő után úgy tűnt, nem bírjuk a tempót. Üres és szerencsés hármasokat is kaptunk, a Lions egyre nagyobb előnybe került, Perry szinte egymaga rohant az eredmény után.

Tizennyolc pontos hátrányban kezdtük a második félidőt. Erik Copes megkaparintott egy lecsorgó dobást és faulttal együtt szerzett kosarat, egy-két jó védekezést is bemutattunk, de a kedélyeket hamar lehűtötték a vendégek és húsz fölé növelték a különbséget. Néhány látványos kosárnak örülhettünk, ilyen volt Perry hatalmas ívben behulló középtávolija, valamint Pipiras hármasai. A harmadik negyed derekára visszajöttünk 15 pontra, amikor már másodszor fújtak ellenünk sportszerűtlent – utóbbi érthetetlen ítélet volt. Ezt meglovagolva megint ellépett az Oroszlány, amely Denis Krestininnel az élen sokkal keményebb volt a palánkok alatt.

A negyed vége felé Kiss Benedek ziccereivel kozmetikáztunk, de a negyedik játékrész elején végképp eldőlt a mérkőzés. DeMarco Dickerson megmozdulásait és Kass pontjait említhetjük pozitívumként, ám jelentősen zárkózni nem tudtunk, mert könnyű kosarakat engedtünk, így a hajrában már csak a különbség volt a kérdés.

TIPPMIX NB I/A, 19. FORDULÓ
Hübner Nyíregyháza BS–MVM OSE Lions 81–95 (15–25, 19–27, 20–20, 27–23)

Nyíregyháza, v.: Benczur, Mészáros B., Ádám
Nyíregyháza: Kass 13/6, Perry 25/6, Bazsó 5/3, Pipiras 13/6, J. Williams 2. Csere: Kiss B. 4, Copes 6, Dickerson 13/9, Szobi. Vezetőedző: Darko Radulovic.
Oroszlány: Illés 8/6, Szabadfi 6, Barnjak 14/9, Calloway 15/9, Krestinin 19. Csere: Carev 7/3, Henry 8, Ruják 3/3, Dimitrijevics 10/3, Mucza 5/3, Dorogi, Werner. Vezetőedző: Simon Petrov.
Az eredmény alakulása. 2. perc: 3–6, 5. p.: 7–16, 8. p.: 12–17, 9. p.: 13–23, 13. p.: 22–25, 15. p.: 22–32, 17. p.: 28–42, 20. p.: 34–52, 21. p.: 38–52, 25. p.: 40–63, 27. p.: 48–63, 28. p.: 48–70, 30. p.: 54–72, 33. p.: 56–81, 37. p.: 68–88.