A válogatott szünet előtt még egy igazán nehéz feladattal kell megbirkóznunk, hiszen szombaton a Nyíregyházához földrajzilag egyik legtávolabbi csapat, a ZTE vendégeként lépünk pályára.

A zalaiak a harmadik helyen állnak, de erejüket az is jól mutatja, hogy pontszerzésben egy játékosuk sincs az első húszban, mégis a harmadik legponterősebb gárdát alkotják. Zalaegerszegre nem győzni járnak a csapatok, a kék-fehérek csupán egy mérkőzést veszítettek el otthon – azt is még októberben –, összességében pedig az elmúlt nyolc mérkőzésükből hetet megnyertek.

Mint említettük, játékosaik között eloszlanak a pontok, de mind az öt légiósuk 12 pont felett átlagol. Legjobbjuk az amerikai Mitchell Smith, aki 14 dobott pont mellett 7,2 lepattanót ér el meccsenként, a VAL-listán pedig az egész mezőny hetedik legjobbja (22,7). Legeredményesebb mérkőzését épp ellenünk játszotta, Nyíregyházán 28 pontot és 10 lepattanót, valamint 45 VAL-t jegyzett.

Két kisemberük, D’Mitrik Trice és Liam O’Reilly közel azonos szinten teljesít: előbbi 13,8 pontot és 4,3 gólpasszt, utóbbi 13,5 pontot és 5,2 asszisztot hoz meccsenként. A szerb duó, vagyis Petar Rakicsevics (12,7 pont) és Danilo Osztojics (12,6 pont, 6,6 lepattanó) is megbízhatóan szerepel a szezonban, de ki lehet emelni Keller Ivánt is, aki 7,5 ponttal hálálja meg a mérkőzésenkénti 25 percnyi játékidőt.

Ami a mi csapatunkat illeti, biztos, hogy csak akkor lesz esélyünk jó meccset játszani, ha a múlt hetinél sokkal nagyobb energiát teszünk bele a mérkőzésbe.

TIPPMIX NB I/A, 20. FORDULÓ
Zalakerámia ZTE KK – Hübner Nyíregyháza BS
Szombat, 18 óra, Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
Stream: MindigTV GO