Három hét szünetet követően újra pályán láthatjuk csapatunkat. A válogatottszünet utáni első ellenfelünk a Körmend lesz szombaton 18 órakor.

A mögöttünk hagyott időszakban volt min dolgozni a mieinknek, hiszen az alapszakasz utolsó hat meccse mellett már az alsóházi rájátszásra is fel lehetett most készülni. Mint ismert, az elmúlt két hónapban többször változott játékoskeretünk. Szombaton is bemutatkozhat egy új ember Sidiki Kone személyében.

– Az elmúlt három héten nagyon jó légkörben, jó hangulatban dolgoztunk – fogalmazott vezetőedzőnk, Darko Radulovic. – Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy minél jobban összeszokjunk és igyekeztünk a játék részleteiben is fejlődni. Legújabb játékosunk, Sidiki is beilleszkedett. Jól dolgozik, hasznos embere lesz a keretünknek. Megfelelően felkészültünk a következő mérkőzésre, készen állunk arra, hogy egyenletes, jó teljesítményt nyújtsunk és versenyképesek legyünk. Nem lehet más a célunk, mint a győzelem.

A vasiak is igen motiváltan léphetnek pályára ellenünk, hiszen jelenleg a kilencedik helyen, vagyis alsóházat érő pozícióban állnak, ám van esélyük arra, hogy az első ötbe érjenek az alapszakasz végére.

A tavalyi döntős együttes is több játékoscserét meghúzott már az idényben, nem sokkal a szünet előtt szerződtették Justin Edwardsot és a Eric Adams.

Két legjobb játékosuk a két amerikai kisember, Wendell Mitchell (16.2 pont, 40.5%-os tripla) és Siyani Chambers (15.4, 6.5 gólpassz), őket a Szolnokról már jól ismert horvát center, Marjan Cakarun követi (9.6 pont, 4.5 lepattanó). Ki kell emelni három magyar játékost: Durázi Krisztofer, Ferencz Csaba és Godwin Omenaka is képes ponterős játékra.

Novemberben 17 ponttal maradtunk alul Körmenden, azóta azonban annyi változás volt mindkét oldalon, hogy abból a meccsből nem lehet kiindulni. Bízunk benne, hogy a szombati összecsapás egészen máshogy fog kinézni!

TIPPMIX NB I/A, 22. FORDULÓ
Hübner Nyíregyháza BS–Egis Körmend
Szombat, 18 óra, Zrínyi Ilona Gimnázium Tiszavasvári úti Tornacsarnoka