Szombaton Székesfehérváron folytatjuk a bajnokságot. Az Arconic-Alba Fehérvár az elmúlt időben jó formába lendült, előző három mérkőzését megnyerte: a Honvéd vendégeként 102–87-re, a Kaposvár ellen 121–93-ra, míg a Sopron otthonában 91–72-re győzött. A fehérvári együttes a negyedik helyen áll, s noha hátrafelé is kell még tekintenie, a harmadik pozíciót is megcélozhatja.

A Fejér megyei csapatot a játékoskerete is a top négybe predesztinálja. Három válogatott játékos, Vojvoda Dávid, Somogyi Ádám és Pongó Marcell mellett a nemzeti csapatunkat sok éven át erősítő Szabó Zsolt, a fiatal Takács Milán, valamint négy légiós alkotja az alap rotációt. Vojvoda 18.7 ponttal együttese legeredményesebb játékosa, valamint a liga harmadik legjobb pontszerzője. Mögötte eloszlanak a pontok, hiszen Somogyi, Pongó, Quenton DeCosey, Quincy Ford és Isaiah Philmore is 10 felett átlagol. Az előbb említett hat kosaras egyébként nemcsak a dobásban jeleskedik, hanem rendkívül sokoldalúan is játszik.

A légiósok közül elsősorban Fordot és DeCoseyt kell kiemelni. A két amerikai az előző idényben is Magyarországon játszott, ebben a szezonban pedig új csapatukban is alapemberek, az eddigi 22 forduló mindegyikén kezdők voltak. Előbbinél a 7.3 lepattanó és a 2.1 szerzett labda, utóbbinál a 45.4%-os triplamutató lenyűgöző. Külön szót kell ejteni Somogyiról is, aki 22 évesen még megfelel a fiatalszabálynak, így hoz meccsenként 12.7 pontot, 3.8 lepattanót, 4 gólpasszt és 2 szerzett labdát.

Egy szó mint száz, a bajnokságok egyik legjobb gárdájához utazunk szombaton.

Ami minket illet, a szerdai meccsünk megmutatta kétarcúságunkat: ha úgy játszunk, mint az első félidőben, akkor bárkit megszorongathatunk, ha a negyedik negyedben mutatott produkciónkat ismételjük meg, akkor nem sok esélyünk van.

TIPPMIX NB I/A, 23. FORDULÓ
Arconic-Alba Fehérvár–Hübner Nyíregyháza BS
Szombat, 17 óra, Alba Regia Sportcsarnok
Stream: MindigTV GO