Két hét szünet után szerda este megkezdtük az alsóházi rájátszás második körét. A bennmaradásról döntő ötmeccses sorozat első felvonásaként az Atomerőmű SE-t fogadtuk. A paksiak tartalékos kerettel érkeztek, mások mellett legjobbjuk, Eilingsfeld János sem utazott Nyíregyházára.

A vendégek alacsony szerkezete váratlan módon inkább a mieinket zavarta meg, erőltettük a palánk alatti játékot, de be sem jutott a labda a festékbe, vagy rossz dobással ért véget az akciónk. Gyors időkérés után Rytis Pipiras zsákolt nagyot, ami már jelezte, hogy lendület költözött a játékunkba. Darius Perry egy alaposan kiszenvedett ziccer után bevágott egy hármast, később pedig a litván játékosunk zsákolt megint. Hibákat még azért így is követtünk el bőven, s nagyobb baj, hogy hátul is rendre figyelmetlenek voltunk.

A második negyed elején Erik Copes többször is eredményes volt közelről, Perrynek is voltak jó megoldásai, majd bedobott egy távolit Fazekas Csaba is. Más kérdés, hogy nem tudtunk ellépni, mert az ASE két amerikai kisembere mellett Gulyás Milán is tarthatatlan volt. Perceken át minden támadásból kosár született, aztán mi megálltunk, a Paks pedig továbbra is lelkesen játszott, aminek köszönhetően ellépett. Míg az elején figyelmetlenek voltunk védekezésben, itt már erőtlennek is tűntünk, támadó lepattanókat engedtünk és lassan mozogtunk. A félidőt lezáró Pipiras-tripla szépített valamelyest a borzasztó első húsz percen (45–54).

Remek támadással és Pipiras-kosárral kezdtük a második félidőt, de hamar megállapíthattuk, hogy megmaradtak a koncentrációs hibák. Eladtuk a labdákat, engedtünk támadó lepattanót, triplát kaptunk és máris 16 ponttal vezetett az ellenfél. Az időkérés rövidtávon segített, Copes visszatett két lepattanót, majd labdaszerzés után Pipiras ziccerrel hozta közelebb a mieinket. A tíz pont körüli különbség állandósult, mert a védekezésünk továbbra sem volt az igazi.

Tizenegy pontos hátrányban kezdtük meg a negyedik negyedet. Perry két kosarával és Bazsó büntetőjével zárkóztunk, majd triplát dobott Pipiras, később pedig Bazsó hármasával már csak kettő volt közte (76–78). Több lehetőségünk is volt egyenlíteni, ám minden dobást elrontottuk, nem úgy a paksiak, akik idővel újra összekapták magukat. Az utolsó másfél percnek már reménytelen helyzetből, tíz pontos különbségnél futottunk neki, nem is sikerült visszajönni a meccsbe.

TIPPMIX NB I/A, ALSÓHÁZ, 6. FORDULÓ
Hübner Nyíregyháza BS–Atomerőmű SE 81–88 (23–27, 22–27, 20–22, 16–12)

Continental Aréna, v.: Földházi, Frányó, Lengyel.
Nyíregyháza: Kass, Perry 22/6, Bazsó 10/6, Pipiras 17/6, Copes 22. Csere: Kone 2, Fazekas 6/3, Kiss 2, Szobi. Vezetőedző: Darko Radulovic.
ASE: Edwin 31/3, Pajor 5/3, Buckingham 22/9, Gulyás 16/12, Grubor 4. Csere: Frank 4/3, Csizmadia 6. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
A mérkőzés alakulása. 3. perc: 5–10, 5. p.: 12–10, 8. p.: 18–14, 9.: 19–20, 12. p.: 28–27, 14. p.: 35–38, 18. p.: 39–49, 20. p.: 45–54, 25. p.: 51–67, 26. p.: 57–67, 29. p.: 61–70, 30. p.: 65–76, 35. p.: 76–78, 39. p.: 78–88.