Az idei utolsó mérkőzésünkön azzal a szándékkal léptünk pályára, hogy a győztes úton maradunk, vagyis a Hepp-kupában és a bajnokságban aratott egy-egy siker után, a – szintén jó formában lévő TF-Budapest vendégeként is jó eredményt érjünk el.

Elöl jól kezdtünk, rövid idő alatt Nagy Simon egy, Végső Bálint két hármast vágott be, Sioeli Vaiangina kétszer zsákolt, ám kezdetben meggyűlt a bajunk a hazaiak lendületes lerohanásaival. A fővárosiaknál elsősorban Dancsecs András villogott, de később a csereként beálló Geiger Bálint többször is jól védekezett rajta. Az első negyed végére már csapatszinten is jobban néztünk ki hátul, igaz, a TF rendkívül hatékonyan dobott kintről.

Egy-két kifejezetten szép akcióval átvettük a vezetést, de a második játékrészben indiszponálttá váltunk, eladott labdák mellett könnyű dobások is kimaradtak, ellenfelünk a hibáinkból élve fokozatosan ellépett. A játékunk csak a félidő végére stabilizálódott, Geiger utolsó másodperces hármasával visszajöttünk tízen belülre (45–36).

Fordulás után elkaptuk a fonalat támadásban, Nagy jól dobott, Végső is bevágott egy hármast, Tarján Izsák osztogatta a gólpasszokat, Bus Iván pörgette a társait és nagy energiával védekeztünk. Nyolc nullás futással visszajöttünk négy pontra, de ekkor jött egy hullámvölgy, ami miatt megint leszakadtunk. A 30. percben először dobhattunk büntetőt, a negyedik etapot pedig Joel hármasával kezdtük, amivel rögtön felcsillant a remény az újabb zárkózásra, de hiába hajtottunk, egyszerűen nem tudtunk közelebb jönni.

Öt perccel a vége előtt aztán indítottunk egy újabb ígéretes rohamot. Nagy hármasával hat pontra csökkent a különbség, sőt, később Bus ziccerével már csak öt volt közte. Az utolsó pillanatig küzdöttünk, de sajnos a TF egy-két jó támadással lezárta a meccset.

Idén már nem játszunk több mérkőzést, rövid pihenő után pedig kemény munkával mindent megteszünk azért, hogy javítsunk az alapszakasz második félévben.

NB I/B, Piros-csoport, 13. forduló
TF-Budapest–Hübner Nyíregyháza BS 77–70 (21–21, 24–15, 19–16, 13–18)

Budapest, v.: Esztergályos, Magyari, Kéri.
TF: Szántó 3, Szanyi 7/3, Dancsecs 24/9, Karosi 14/6, Kelenföldi 13. Csere: Anda 16/3, Simon, Gémes, Lőrincze. Vezetőedző: Beák Gábor.
Nyíregyháza: Bus 5, Végső 13/9, Nagy 13/9, Vaiangina 11/3, Tarján 8. Csere: Geiger 11/3, Szobi, Völgyi 7/3, Glatz, Bonifert, Füzi 2. Szakmai igazgató: Merim Mehmedovic.
Kipontozódott: Völgyi (37.).