A Hepp-kupában elszenvedett vereség és kiesés után muszáj gyorsan felocsúdnunk, mert csütörtökön máris újabb feladat vár ránk, ami még talán fontosabb is, mint a hétfői volt. Innentől arra kell koncentrálnunk, hogy minél hamarabb távolodjunk az NB I/B utolsó helyeitől és közelítsünk a középmezőnyhöz.

Múlt héten megtettük az első lépést a Budafok legyőzésével, amivel két riválisunkat is beértük a győzelmek számában, csütörtökön pedig még feljebb léphetünk a tabellán, ha a Jászberény elleni akadályt is sikerrel vesszük.

Az eddigi három bajnoki győzelmünkből az egyiket épp a jászságiak vendégeként szereztük, ráadásul a szezon talán legjobb játékával. A 89–65-re megnyert szeptemberi mérkőzésen Geiger Bálint 17, Végső Bálint 16, Bus Iván 15, míg Bonifert Bendegúz 13 pontot szerzett és további öt pontszerzője volt a csapatunknak.

A JKSE 5–9-es mérleggel a 10. helyen áll jelenleg. Roppant kiszámíthatatlan együttes, amit a december óta elért eredmények is mutatnak: legyőzték a Ceglédet, de kikaptak a DEAC U23-tól és a TF-Budapesttől. Puskás Artúr csapata sem pihenhetett sokat, sőt, még kevesebbet is, mint a mieink, hiszen a Berény kedden játszott a Fót vendégeként és szenvedett 67–65-ös vereséget. Az eddigiek alapján otthon eredményesebb a jászberényi gárda, amely kétszer nyert idegenben, október 14-e óta azonban egyszer sem.

Ősszel jelentős veszteség érte a vendégcsapatot azzal, hogy a 18.7 pontot átlagoló Kucsora Csabát szerződtette az élvonalban szereplő Paks. Jelenleg Meleg Károly a legeredményesebb játékosuk (12.6 pont, 6.6 lepattanó), sokoldalú az amerikai irányítójuk, Jordan Santiago (10.5 pont, 4.9 gólpassz), és további három-négy játékosuk eléri vagy közelít a tízpontos átlaghoz.

A találkozó csütörtökön 17 órakor kezdődik a Continental Arénában.