Az elmúlt egy hónap bizakodásra ad okot, hiszen a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésünkből hármat is megnyertünk, múlt héten negyvenpontos győzelmet arattunk a Jászberény ellen, vagyis szombaton ott kellene folytatnunk, ahol abbahagytuk.

A salgótarjáni mérkőzés azért is kiemelten fontos, mert újabb sikerrel további csapatokat előzhetnénk meg és leszakítanánk a jelenleg utolsó helyen álló nógrádiakat.

Ellenfelünk az eddigi három sikeréből az egyiket épp Nyíregyházán aratta még októberben (82–84), majd a Hepp-kupában visszavágtunk (74–60). Utóbbi találkozót november elején játszottuk, azóta mindkét oldalon volt változás: a mieinknél Carlbe Ervin érkezett, a tarjániaknál pedig az előző fordulóban 19 ponttal mutatkozott be a hármas-négyes poszton bevethető amerikai, William Douglas.

Csapatukban kiemelkedik Váits Olivér, aki rendre a kispadról beszállva 14.1 pontot, 3.7 lepattanót, 3.3 gólpasszt és 6.7 kiharcolt faultot átlagol. Rutinos játékosuk Hargitai Krisztián (10.1 pont, 4.8 lepattanó) és a palánk alatt az egykori nyíregyházi, Lajsz Gergely (8.1 pont, 6.3 lepattanó), sokoldalúan teljesít Karanfilovski Valentino (7.5 pont, 5.9 lepattanó, 5 gólpassz), valamint oda kell figyelni Vas-Teplán Miklósra is, aki az októberi meccsünkön hat hárompontost értékesítve 24 pontig jutott.

– A Salgótarján a legutóbbi, TF elleni meccsen már egészen máshogyan játszott, köszönhetően annak, hogy jött egy amerikai légiós, aki tipikus amerikai stílusban játszik, agresszív, sokat egy-egyezik – mondta el Merim Mehmedovic. – Vele nem olyan statikus a játékuk, gyorsan hoznak döntést támadásban, illetve elővették az egész pályás letámadást. A Salgótarján is azért küzd, hogy ne szakadjon le a többi csapattól. Arra készülhetnek, hogy lefutnak minket, de nekünk kell még gyorsabbnak és még akaratosabbnak lenni.

– Ha nyugodtan akarjuk befejezni a bajnokságot, akkor fantasztikus fizikai állapotba kell hozni a csapatot – folytatta a szakember. – Keményen kell dolgozni továbbra is. Nekünk kell diktálni a tempót az olyan csapatok ellen, akik hozzánk hasonló pozícióban vannak a tabellán. Nagyon sokat edzünk, kondizunk, futásból csináljuk a gyakorlatokat. Ennek eredményét már egy picit megmutattuk a Jászberény ellen.

A találkozót szombat 18 órakor rendezik Salgótarjánban.