A bajnokság egyik legerősebb csapata, a MAFC ellen folytattuk szombat este. Óriási elánnal indítottuk az összecsapást, Carlbe Ervin különösen motiváltan kezdett, kevesebb mint fél perc alatt felrakott a táblára öt pontot, majd újabb jó akciókkal jelentkezett. A jó támadások mellett még jobban védekeztünk, alaposan megnehezítettük az egyébként nagyon ponterős Polgárdy Ádám dolgát, a palánk alatt pedig Völgyi Marcell nagyot küzdött, de csapatszinten is jól lepattanóztunk a B-csoportban szokatlanul magas szerkezettel játszó fővárosiak ellen.

Remekül állt be Nagy Simon, aki az első három dobásából három triplát szerzett. Már tizennégy ponttal is vezettünk, de a második negyed nem sikerült. Egyre inkább kiütközött a magassági különbség, Bordács Somával az élen, elsősorban a támadó oldalon sok lecsorgót megkaparintottak az újbudaiak, így a védekezésünk hiába volt továbbra is dicsérhető, második esélyekből kaptuk a pontokat. Emellett támadásban is megálltunk kicsit, így a nagyszünetre már csak hat pont volt előnyünk.

Beragadtunk a második félidő rajtjánál, eladtuk a labdákat, átrohant rajtunk a MAFC, amely 12–0-s futással megfordította a meccset. Ekkor már nem csak lepattanózásban, hanem büntetőzésben is markáns különbség alakult ki, ebben a vendégek amerikai légiósa, a magyar élvonalban is bizonyított Amorie Archibald járt az élen. Az ő játéka sajnos olyan faktor volt, amire nem lehetett igazán készülni, hiszen ez volt az első meccse új csapatában.

A negyedik negyedet tíz pontos hátrányban és agresszív védekezéssel kezdtünk. Kaptunk egy technikait, majd a védőjétől elszakadni igyekvő Völgyire ráfújták az ötödik faultját, ami megfoghatta volna a lendületünket, ehelyett inkább paprikássá váltunk és jó védekezésre építve még közelebb jöttünk. A sérüléssel küzdő, de már játékra jelentkező Tarján Izsák többször eredményes volt Bus Iván leosztásaiból. A kapott faultokkal együtt sokasodtak a problémáink, többen is négy faulttal játszottak a végjátékban. Nagy hajrával 78-78-ra egyenlítettünk, ám a végét már nem bírtuk, az utolsó hat pontot a MAFC szerezte meg, ezzel fájó vereséget szenvedtünk ugyan, de újra megmutattuk az erőnket egy bajnokesélyes csapat ellen.

NB I/B, Piros-csoport, 22. forduló
Hübner Nyíregyháza BS–Újbuda MAFC 78–84 (29–17, 15–21, 13–29, 21–17)

Continental Aréna, v.: Lengyel, Földi, Domán.
Nyíregyháza: Bus 10, Végső 12/6, Ervin 19/3, Bonifert 5, Völgyi 2. Csere: Nagy 16/15, Glatz 4, Szobi, Tarján 10. Vezetőedző: Merim Mehmedovic.
MAFC: Polgárdy 16, Pintér, Buzás 1, Bordács 23, Pápai 3. Csere: Katona 2, Archibald 25/6, Komma 2, Biber 8, Kovács, Misek 4. Vezetőedző: Lakits András.