Egy nagy menetelés véget ér, hogy aztán elkezdődjön egy új.

Vasárnap befejeződik az alapszakasz, melynek utolsó fordulójában az összes mérkőzést egy időpontban rendezik. Ennek a korábbiaknál is nagyobb jelentősége van, ugyanis majdnem minden csapat azért küzd, hogy jobb pozícióból vágjon neki a szezon legfontosabb periódusának.

Számunkra is van tétje a TF-Budapest elleni összecsapásnak, ám szerencsére már nem élet-halál kérdés, hogy milyen eredményt érünk el, ugyanis az előző hétvégén biztossá vált részvételünk a rájátszásban. Nem mindegy viszont, hogy hányadik helyen zárunk, ugyanis attól függ, kivel játszunk a negyeddöntőben.

– Az elérhető legjobb pozíció a hatodik, amit úgy tudunk megszerezni, ha legyőzzük a TF-Budapestet és a Cegléd kikap Salgótarjánban. Ez a lehetőség tehát nem csak rajtunk múlik.

– Az biztos, hogy a Nyíregyháza és a TF párosából valamelyik gárda 12 sikerrel zár, vereség esetén viszont akár azonos mérlegünk lehet a Cegléddel (ha kikap) és a Miskolccal (ha nyer). Itt hármas minitabellát kellene állítani, ami nekünk kedvezne, vagyis hetedikek lennénk, miként akkor is, ha nyerünk, de a CKE is győzelmet arat, ugyanis a két csapat összevetésében nem mi vagyunk jobbak.

Nyolcadikak akkor lennénk, ha vereséget szenvedünk és a Cegléd nyer, vagy akkor, ha a Blue Sharks, Cegléd, MEAFC trió egyike sem nyer.

Ami a tabella elejét illeti, a Vasas biztosan harmadik, az első két helyet a Pécs és a MAFC szerzi meg. Utóbbi két gárda még helyet cserélhet vasárnap este, ami azt jelenti, hogy nem érdemes kalkulálni, nem lehet kiszámolni előre, hogy ki kivel játszik a playoffban.

Foglalkozzunk tehát a saját feladatunkkal!

– Ez is nagyon nehéz mérkőzés lesz, mert mindkét csapatnak fontos – mondta el a csapatunkat irányító Merim Mehmedovic. – A TF győzelmi kényszerben van, míg mi már bent vagyunk a nyolcban, a helyezésünk még kérdéses. Van olyan lehetséges negyeddöntős ellenfél, amelyik jobban fekszik nekünk, más kevésbé, de mindegy, kivel játszunk, mert a rájátszásban új bajnokság kezdődik. Jó érzés, hogy ilyen erős társaságba jutottunk. Sok meccset játszottunk egymás után, amik nagyon fontosak voltak. Ezen a héten próbáltam egy kis terhet levenni a fiúkról, ettől függetlenül mindent bele fogunk adni. A TF-nek van egy erős centere Anda Dávid személyében, két ugróembere, Kelenföldi Domonkos és Karosi Gergely, valamint ott van Dancsecs András, aki bármikor képes húsz pont felett dobni. Nekünk valószínűleg lesz hiányzónk, ezért változtatni kell a szerkezetünkön, de eddig is megoldottunk minden feladatot, ezért most is optimista vagyok.

A találkozó vasárnap 18 órától kezdődik a Continental Arénában.

A mérkőzésen adományt gyűjtünk a 4 éves Micskó Benjáminnak. Beni történetéről mi is beszámoltunk a közösségi oldalunkon (részletek itt: https://www.facebook.com/profile.php?id=61556606205392). A Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. a Fatum-Nyíregyháza és az A’Stúdió Futsal Nyíregyháza egy-egy hazai meccse után a Hübner Nyíregyháza BS–TF-Budapest mérkőzés teljes jegybevételét felajánlja a családnak. Ezen kívül gyűjtőládákat is kihelyezünk, így a szurkolók további adományokkal segíthetnek.

NB I/B, Piros-csoport, 26. forduló
Hübner Nyíregyháza BS–TF-Budapest

Continental Aréna, vasárnap, 18.00.