Játékosként és sportvezetőként is örülhetett a Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks Hepp-kupa győzelmének dr. Mohácsi Máté. A rutinos bedobó amellett, hogy kiélezett helyzetekben biztos kézzel beemelt hárompontos kosarakkal segítette a kupagyőzelemhez csapatát, a klubot működtető gazdasági társaság ügyvezetője, sőt Nyíregyházán más sportágak is hozzá tartoznak. A Hepp-kupa siker kapcsán e kettősség mellett beszélgettünk a légiós igazolásának hátteréről, csapatkapitányságról és más egyebek mellett a következő évad lehetőségeiről is.

– Gratulálunk a kupagyőzelemhez, milyen érzés volt ezt a sikert kettős minőségben, a csapat meghatározó játékosaként és sportvezetőként megélni?

– Nagyon boldog voltam, hogy sikerült, sok munkánk volt benne, megdolgoztunk érte. Ha mondhatom, ezúton is gratulálok a srácoknak és a szakmai stáb tagjainak! Ami pedig engem illet, nekem tényleg más, talán kicsit több ez a siker, mint a korábbiak, amelyekhez csak játékosként tettem hozzá a magamét.

– Mennyiben tér el egy átlagos munkanapod a csapattársaidétól?

– Lehet, hogy több időt töltök a Continental Arénában, mint odahaza. Nagyjából reggel nyolctól este nyolcig. Elkezdek dolgozni, majd ha van délelőtti edzés, akkor átöltözöm, végigcsinálom az tréninget, majd folytatom a munkát, s miután délután befejeztem, jön az esti edzés. Óriási könnyebbség, hogy az irodám és a csapat öltözője úgy tizenöt méterre van egymástól. Az évad során eddig összesen, ha öt edzést hagytam ki, ezek közül csupán kettőt munka, azaz valamilyen tárgyalás, hármat pedig kisebb sérülés miatt.

– Nyíregyházi születésűként két korábbi csapatodnál, Zalaegerszegen és Oroszlányban is csapatkapitány voltál. Ezt hogy sikerült kiharcolni?

– A csapatkapitánysághoz vezető úton az volt az első lépés, hogy a pályán, a mérkőzéseken sikerült mindkét helyen letennem valamit az asztalra, azaz úgy érzem, a teljesítményemmel sikerült kivívni egyfajta tiszteletet, elismerést. Ezen túlmenően pedig szeretem, ha a közösségben, amelyben vagyok, rendben megy minden, így elég nyitott, kommunikatív vagyok a csapattársaim felé. Talán ez így együtt vezetett ahhoz, hogy mindkét helyen csapatkapitány lehettem.

– Most viszont, ha jól tudjuk, nem te vagy…

 – Így van, a csapatnál a korábban az élvonalban is megforduló Bus Iván az előző években kivívta magának a jogot. Meghatározó, karizmatikus egyénisége csapatunknak, aki emellett a pályán is folyamatosan kitűnően teljesít. Nem is akartam csapatkapitány lenni, jól van ez így. Iván ezt is jól csinálja – látom, van benne tapasztalatom.

– Ugyanakkor, mint ügyvezető, neki, valamint a szakmai stáb tagjainak is – ha úgy tetszik, – a főnöke vagy… Nem okoz gondot ez a kettősség?

– Mondták már rám, hogy két énem van. Szerencsére külön tudom választani a két dolgot. Az edzéseken, a mérkőzéseken egy vagyok a keret játékosai közül – na jó, a tapasztalatom révén azért nagyobb a szavam, mint mondjuk egy tizennyolc-húsz éves fiatalnak. Ugyanakkor sosem éltem vissza és éreztettem az edzéseken és a meccseken, hogy ügyvezető is vagyok, külön tudom választani a kettőt. Az eddig elért eredmények alapján úgy tűnik, működik. Amúgy mindezt mind a szakvezetéssel, mind pedig Ivánnal a szezon előtt, egy hosszabb beszélgetés keretében megbeszéltük.

– Helyes a feltételezés viszont, hogy a csapat légiósának, korábbi zalaegerszegi csapattársadnak, Emmanuel Ubillának a szerződtetésében azért vastagon benne volt a kezed?

– Abszolút helyes. Eredetileg szerettük volna visszahozni a csapat korábbi légiósát, Bryton Hobbst. Ő azonban a COVID-19 miatt vagy nem tudott, vagy nem akart jönni – ekkor vetettem föl a szakvezetésnek Ubilla esetleges szerződtetését. Az előző évadot még Zalaegerszegen kezdte, majd a francia másodosztályba igazolt. Úgy gondoltam, hogy az amerikai-Puerto Ricó-i játékos nagy segítségünkre lehet. A szakvezetés rábólintott, én egy hétfői napon megkerestem őt, vázoltam a célokat, a lehetőségeket, szerdán pedig megérkezett Nyíregyházára, és be is kapcsolódott a csapat edzésmunkájába.

– A Hepp-kupa elődöntőjében is találkozott korábbi csapattársaival – igaz, ellenfélként…

– Így igaz, Ivosevvel és Horváth Ákossal volt, hogy együtt játszottunk a magyar 3×3-as válogatottban. 

– Ha már szó esett erről a szakágról, hogy látod a jövőjét és a hagyományos kosárlabdával való kapcsolatát?

– Úgy gondolom, a kosaras előképzettség a jövőben is kell majd a 3×3-as szakághoz, de szerintem egyre inkább különválik a kettő. Más adottságok kellenek a két szakághoz. 3×3-ban például sokkal magasabb a faulthatár, „bírni kell a gyűrődést”. Egy szerb kosárlabdázó, bizonyos Dusan Bulut vagy tíz éve próbajátékon járt Szegeden és nem kapott szerződést. Ma ő a 3×3-as szakág egyik arca, emblematikus alakja, a játékos, aki csapatával már mindent megnyert, amit lehetett, négyszeres világ-, kétszeres Európa-bajnok, több nagy torna MVP-je.

– A Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként, ha jól tudjuk, nemcsak a kosárlabda tartozik hozzád, hanem más sportágak is. Azokkal hogy „boldogulsz”?

– A női röplabdacsapat, a Fatum megnyerte az alapszakaszt az Extraligában, ott is az a cél, mint nálunk: megnyerni a bajnokságot. A Sportcentrum igazgatója, Kőhalmi Richárd kiváló röplabda szakember, vele együtt visszük a röplabdacsapat ügyeit. Emellett még a másodosztályú kézilabdacsapat tartozik hozzám. Tényleg nagy szerencse, hogy minden a Continental Arénában zajlik, ott edz a röplabda- és a kézilabdacsapat egyaránt, így aztán napi kapcsolatban vagyok a szakemberekkel, edzéseket is meg tudok nézni.

– Talán nincs még egy város az országban, amely az elmúlt években annyi korábbi kiválóságát, válogatott játékosát, edzőjét, sportvezetőjét veszítette volna el, mint Nyíregyháza. Itt a tavaly tavasszal tragikusan elhunyt Sitku Ernő mellett a játékot generációkkal megszerettető nevelőedzőre, Sallai Józsefre, a csupaszív technikai vezető Zentai Leventére, a Nyíregyházáról indulva a MAFC-ban szép sikereket elérő Gergely Tamásra vagy az Európa-bajnoki bronzérmes Dézsi Máriára is gondolok. Nélkülük mennyire nehéz vezetni, ha úgy tetszik, „életben tartani”, méghozzá magas szinte a sportágat?

– Az előbb felsorolt kiváló sportembereknek, talán nem túlzás, életük volt a nyíregyházi kosárlabda. Nagyon remélem, ott fönt látták a Hepp-kupa győzelmet, és örültek neki. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy ők is azt akarnák, csináljuk, folytassuk. Már csak az ő emlékük miatt is kötelességünk, hogy legjobb tudásunk szerint megtegyünk mindent annak érdekében, hogy visszajuttassuk az őt megillető helyre a város kosárlabdázását.

– Ezen nyilván az élvonalba való feljutást érted. Ha sikerül, akkor is még veled, azaz az ügyvezetővel a csapat soraiban? 

– Előbb sikerüljön, de nem akarom megkerülni a választ. Nem tagadom, volt már, hogy elgondolkodtam ezen. Nem vagyok még öreg, az erőt érzem magamban, hogy élvonalbeli szinten is megálljam a helyem, ugyanakkor az élvonalban játszva már nem hinném, hogy meg tudnék ülni egy fenékkel két lovat. Családja is van az embernek, és ugye a három sportág – köztük két élvonalbeli csapat – vezetése, még ha kiváló segítőim is vannak, teljes embert kíván.

 Forrás:www.hunbasket.hu

Botár László