Nincs megállás a férfi kosárlabda NB I/B-ben, vasárnap újra pályára lépünk. Míg néhány hete még a kiesés elkerülése volt a tét, most már azért küzdhetünk, hogy rájátszásba jussunk és azt is minél jobb pozícióból kezdjük.

Ez annak köszönhető, hogy a januári fordulás óta nem veszítettünk bajnoki mérkőzést! A hatmeccses győzelmi sorozat részeként több olyan gárdát is megvertünk, amelyik a tabellán körülöttünk helyezkedett el egy kör után, illetve felülmúltuk az akkor listavezető PVSK-t is. Utóbbihoz hasonló bravúrokra lesz szükségünk a következő hetekben, hiszen az első öt csapatból néggyel is összecsapunk.

Ennek a nehéz periódusnak az első találkozója Szigetszentmiklóson vár ránk a BKG PRIMA Akadémia vendégeként.

Novemberben nem a legjobb formánkban találkoztunk velük, akkor hosszabbítás után 90–80-ra kaptunk ki. Az utóbbi időben felemás eredményeket ért el ellenfelünk, a papíron erősebb riválisoktól kikapott, mellette olykor meglepően szoros győzelmeket aratott, múlt héten viszont magabiztosan győzte le a TF-Budapestet, ezzel 13–6-os mérleggel negyedik helyen áll.

Ebben az idényben is a Nagy testvérek a csapat mozgatórugói. Botond 29 pontot és 5,9 gólpasszt, Benedek 11,2 pont mellett 7,9 gólpasszt hoz meccsenként. Érdekesség, hogy előbbi 40.1, utóbbi 40.2 játszott percet átlagol. Mellettük a mérkőzésenként 13,9 pontot és 8,1 lepattanót jegyző kanadai légiósra, Jake Newmanre kell még különösen figyelni.

– Sérülésekkel küzdünk, egész héten kevesen edzettünk – kezdte a rossz hírrel Merim Mehmedovic. – Megerőltető ciklus végén járunk, aminek érződik a hatása, de jellemző a csapatra, hogy senki nem panaszkodik és senki nem jelezte, hogy ne tudná vállalni a játékot. Ugyanakkor meglátjuk, ki milyen állapotban lesz vasárnapra, mert az egészség a legfontosabb. Ettől függetlenül optimisták vagyunk, szeretnénk lendületből folytatni a győzelmi sorozatot. Ezúttal is keményen fogunk játszani, és mindent megteszünk a győzelemért! Érdekes meccs lesz. A BKG kicsit rossz passzban volt, de legutóbb simán győzött. Ilyen ez a bajnokság, mindenkinek vannak hullámvölgyei. Taktikailag felkészültünk, tudjuk, kit kell megállítani, és azt is, hogyan kell támadnunk. Ha fizikailag nem is, mentálisan nagyon rendben van a társaság.

Az összecsapás vasárnap 17 órakor kezdődik, a tervek szerint élőben közvetítik az alábbi linken: https://www.youtube.com/watch?v=c2EZor4OW-8

Fotó: Gazdag Mihály/Kelet-Magyarország